A nő fekete ruháival szinte beleolvadt a sötétségbe. Szorosan ölelte magához a kis csomagot, folyamatosan suttogva neki, miközben gyors léptekkel haladt előre. Mielőtt a falu szélén álldogáló, egyszerű épülethez ért volna, megigazította fején csuklyáját, árnyékkal fedve be így arcának nagy részét. Szavai elhaltak, mire a gyermek felsírt karjai között; erőtlen nyöszörgés tört fel torkából, mely egyre erősödött.
Néma könnyek folytak végig édesanyja arcán, szája beszédre nyílt, de csak elfúló sóhaj szökött ki ajkai közül. Gyengéden simított végig puha ujjbegyeivel az alig pár napos baba arcán, és finom puszit lehelt rá.
A következő pillanatban nyílt a házikó ajtaja, és egy karcsú, sárga köpenybe burkolózó nő lépett ki a szabadba. Aranysárga fénynyaláb tánca vetült az éjszaka által szürkére festett fűre, visszaadva annak eredeti, sötétzöld színét.
- Megérkeztél hát. - Rekedtes hangon szólalt meg a ház úrnője, és kezével invitálta be a vendéget. - Ő lenne az? - húzta lejjebb a sötétszürke pokrócot a babáról, hogy jobban szemügyre vehesse.
A kicsi éppen ekkor nyitotta ki szemeit, melyek szürkéje a higany hideg színét juttatták eszébe annak, ki beléjük nézett. Gyér haja ezüstösen csillogott a rávetülő fényben, s a tincsek között két apró púp emelkedett ki a koponyából. Talán szarv lesz - gondolta a nő és elmosolyodott.
- Senki nem tudhatja meg, hogy ő nem a te gyermeked. Senki! - Az anya hangja kétségbeesett rettegést és el nem rejtett fenyegetést sugárzott. - Még ő sem. Ígérd meg!
Szemeiből ismét utat találtak a könnyek, és az asszony elgondolkodott, vajon mi készteti erre a meggondolatlan lépésre, ha ily' nagyon ragaszkodik gyermekéhez.
- Soha, senkinek nem fogom elárulni. Esküszöm! Anyja leszek helyetted és mindent megkap majd, amire csak szüksége lehet. Szeretni fogom, mint saját véremet. Ezt is megígérem neked.
- Köszönöm - szorította magához a feketeruhás még egyszer kisfiát, majd átnyújtotta a várakozó asszonynak. - Cadmus a neve. És ne feledd, sosem jártam itt. - Fájdalmas tekintete már-már tébolyulttá vált, ahogy pillantását elszakítva a gyermekről fordult az ajtó felé. - Legyen szép életed, kicsikém - motyogta még maga elé, ahogy sietős léptekkel indult vissza azon az úton, melyen a házhoz érkezett.
Nem vette észre a szintén feketébe öltözött férfit, aki pár pillanatig még a házra meredt, majd gúnyos félmosollyal ajkain, ébenszín tincsei közé túrva indult meg utána lassú léptekkel.
***
- Boldog születésnapot, kisfiam! - mosolyodott el szélesen a nő, majd magához ölelte a belé kapaszkodó gyermeket. - Remélem tudod, hogy nálad senki sem fontosabb anyának! És itt az ajándékod is, Mirdoc hozta tegnap, csak és kizárólag neked - varázsolt elő a háta mögül egy kis barna plüssmackót, melynek hasán hatalmas zöld folt éktelenkedett. A baba rögtön a játék után kapott és gurgulázó nevetéssel szorította apró kezecskéi közé. Ezüstszín szemei ragyogóbbak voltak a telihold világánál, s már most annyi tudást rejtettek, mit kevesen tudhatnak magukénak ennyi idősen.
Az asszony szeretettel mosolygott a fiúra, ujjai lágyan cirógatták szürke tincseit, miközben halkan dúdolni kezdett egy dalt. Hangja talán még ujjainál is finomabban simított végig a gyermeken, aki mit sem tudott arról a kimondatlan kínról és bánatról, mely nevelője szívében dúlt, és aki most lehunyta szemeit, hogy átadja magát a békés álomnak, de előtte még kimondta élete első szavát:
- Mama.
Az asszony szava elakadt, szemeire könnyfátyol telepedett, és bár karjaival ringatni kezdte a gyermeket, gondolatai egy fiatal nő körül forogtak, kinek arcát fekete csuklya takarta, hangját fájdalom torzította felismerhetetlenné, s aki valószínűleg most is elveszett gyermekét siratja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése