Miiko folyamatosan rótta a köröket tágas dolgozószobája félhomályában. Agyában a fogaskerekek legalább olyan sebességgel pörögtek, gondolatai csapongtak. Percről-percre egyre idegesebbnek érezte magát, de nem tudott megoldást találni a problémára, mely hatalmas veszélyt jelentett mind a gárdákra, mind a városra.
Pár perc elteltével fáradtan roskadt le hatalmas, tölgyfából faragott, cikornyás motívumokkal díszített íróasztalához, hogy aztán könyökein megtámaszkodva, arcát tenyerébe hajthassa. A kétségbeesés fagyos ujjakkal fonta körül szívét, jégvirágokat forrasztott légcsővére, és kacagva tekerte láncát nyaka köré, a légszomj érzetét keltve a nőben.
- Jamon! – szólalt meg, de csak rekedt suttogás tört elő dermedt ajkai közül. – Jamon! – próbálkozott újra, ezúttal sikeresen, mire hamarosan egy robosztus alak jelent meg az ajtóban.
A hatalmas termetű, kegyetlen kinézetű, ám angyaltermészetű lény szolgálatkészen tekintett Miikora, a parancsra várva.
- Szólj Nevrának, beszélni szeretnék vele.
Jamon bólintott, vörös fürtjei meglibbentek a mozdulattól. Hangosan zörögve vonult el megkeresni a vámpírfiút.
***
Nevra csendesen figyelte Ezarelt, miközben kék hajú társa az asztalra görnyedve igyekezett értékelhető jelentést összekaparni. Mikor már legalább tizedszer húzta át a leírt szót, dühösen lecsapta tollát a papír mellé, és szikrákat szóró szemekkel fordult az ágyban gubbasztó férfi felé.
- Megtennéd, hogy nem bámulsz? Nagyon zavaró, nem tudok tőled dolgozni!
- Nem tudok betelni a szépségeddel – érkezett a felelet, mely máskor zavart pirulásra késztette volna Ezarelt, most azonban csak a harag festett vöröslő rózsákat arcára.
- Ahelyett, hogy segítenél… - dohogott magában az elf, majd visszafordult munkája felé.
- Gondoltál már házasságra? – A szavak olyan váratlanul érték, hogy beletelt egy kis időbe, mire felfogta őket. Pillantása visszavándorolt az ágyra, s a másik tekintetét kezdte kutatni, hogy megállapíthassa, szórakozik-e vele, de csupán őszinte kíváncsiságot és a jól megszokott, időtlen szerelmet látta csillogni társa szemeiben.
- Megbolondultál? – csúszott ki ajkai közül meggondolatlanul, mire Nevra szemei sötétebbek lettek az ébennél is.
- Nem, nem bolondultam meg, de akkor inkább felejtsük is el a témát.
Ebben a pillanatban hangos kopogás hangzott fel, mire mindketten az ajtó sötét, tömörfa anyagára szegezték tekintetüket. Megszólalni sem volt idejük, az ajtó szélesre tárult, s a továbbiakban Jamon magas alakja takarta el előlük a folyosót.
- Kitalálom, Miiko keres – mordult fel Nevra, mire az óriás bólintott. A fekete hajú férfi könnyedén pattant fel az ágyról, gyengéden végigsimított Ezarel hátán, majd Jamonhoz lépett.
Mielőtt azonban kiléphetett volna a nyomában a folyosóra, Ezarel utána szólt:
- Nevra! – Türelmesen megvárta, míg társa ráemeli hosszú pillákkal keretezett, csillogó fekete gyöngyökre emlékeztető szemeit, csak aztán folytatta. – Ha visszaértél, még beszélünk erről a dologról. – Jamonnak a szeme se rebbent a furcsa mondat hallatán, Nevra viszont szélesen elmosolyodott.
- Mindenképpen.
***
A rókanő éppen egy tollat forgatott ujjai között, mikor Nevra belépett a helyiségbe.
- Remélem fontos, mert éppen egy nagyon kényes témát próbáltam feszegetni Ezarelnek, mikor Jamon érkezett.
- Örülök, hogy ilyen jó hangulatban talállak, Nevra – intett szemével az egyik szék felé ridegen Miiko, majd, miután vendége helyet foglalt, rögtön a tárgyra tért.
- Meghoztam végre a döntést, és téged tartalak a legalkalmasabbnak a feladatra, hogy ezt továbbítsd ellenfeleinknek. Mivel esélyünk sem lenne legyőzni őket, így a békés…
- Felejtsd el! – csattant fel a férfi, dühösen szorítva rá ülőalkalmatossága karfájára. – Nem fogok kegyelemért könyörögni annak az árulónak!
- Egy szóval sem mondtam, hogy könyörögni fogunk nekik, egyszerűen csak békét ajánlunk. Ennek jeleként pedig elviszed ezt a festményt ajándékba, miközben előterjeszted nekik a béke feltételeit, amiket útközben elolvasol, mert azonnal indulnod kell. Tessék – nyújtott át egy sárga papírtekercset, valamint egy vászonba csomagolt lapos tárgyat. – Az ajándékra jól vigyázz, fontos szerepe lesz még a jövőben – mosolyodott el mondandója végére a nő, furcsán csillogó szemekkel vizsgálva a csomagot.
- Mit is vártam… A róka legyen ravasz – sóhajtott fel Nevra, és elindult vissza a szobába, hogy méltóképpen elbúcsúzhasson szerelmétől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése