A nap lassan ereszkedett
a horizont felé, narancssárgával és rózsaszínnel festve be a felhőket, s az
égboltot is barackszín pizsamába öltöztette. Erika fáradtan nézett fel
munkájából, majd nagyot sóhajva tette le az ecsetet, miközben pillantása a már
félig elbújt égitestre vándorolt. Ruháját kisebb-nagyobb festékfoltok
tarkították, lassan a skála összes színe megtalálható volt rajta. Némán lépett
az ablakhoz, s eresztette le a redőnyt, kirekesztve a mindent ellepő
sötétséget.
Majdnem kész művére
ügyet sem vetve sietett át a fürdőszobába, hogy még vacsora előtt legalább
kezéről lesikálja munkája nyomait. A víz tisztán tört elő a csapból, majd
elkeveredve a színes mázzal, sötét örvényként tűnt el a lefolyóban.
***
A villanykörtében némán
aludt ki az izzószál, s a lány nesztelen léptekkel sietett ágyához. Csak egy
meglazult padlódeszka reccsent meg talpa alatt, az is oly' halkan tette, mintha
tudná, hogy az éjszakát a csend vonta uralma alá. Amint a lány feje a párnát
érte, a szomszéd szobában halványan felragyogott a festmény. A képet alkotó
színek kavalkádja fodrozódni kezdett, majd kisebb-nagyobb domborulatok
keletkeztek a vásznon, mintha valami a másik oldalról feszegetné a felületét. A
következő pillanatban szinte végighasadt, s a padlón hangosan puffant négy
feketébe burkolózó alak. Karok és lábak gabalyodtak össze, elfojtott
szisszenések és morgások jelezték az érkezők nemtetszését.
- Őrült ötlet volt,
Ezarel, ezt jobb, ha tőlem tudod! Azt sem tudjuk, hova érkeztünk... - A
férfihang lágyan csengett a sötét szobában, mégis vészjósló volt; bosszút
ígért.
- Halkabban, te idióta.
Ki tudja, milyen szörny leselkedik ránk amögött az ajtó mögött - kontrázott rá
egy női hang suttogva.
- Mivel Ezarel hibája az
egész, szerintem ő menjen előre.
- Pff... - nyilvánította
ki véleményét egy harmadik alak, majd öles léptekkel az ajtóhoz sietett. Széles
mozdulattal tárta ki azt, hogy egy üres folyosóval találja szembe magát. A
falon apró lámpák világítottak, sejtelmes fénybe vonva a világoskék
padlószónyeget.
- Ez aztán félelmetes -
morogta hátra, majd helyet adott a többieknek is. - Szerintem azon az ajtón
keresztül kijuthatunk innen - mutatott egyenesen előre, ahol a folyosó egy
sötét faajtóban végződött.
- Akkor rajta. Jobb, ha
téged falnak fel előbb a szörnyek.
- Nevra, befejeznéd a
bolondozást? - csattant fel a társaság női tagja, mire mindenki mozdulatlanná
dermedt, és feszülten figyeltek az esetleges neszekre, ám csak az óra kattogott
monoton hangon. - Menjünk - tette hozzá jóval halkabban.
Ezarel három hatalmas
lépéssel átszelte az őt az ajtótól elválasztó távot, és lenyomta a kilincset,
azonban a zár nem engedett.
- Nem nyílik.
- Pedig már hallom a
szél süvítését és érzem a szabadság édes ízét... - Nevra hangja ábrándosan
csengett, és mindannyian ugyanarra gondoltak. Olyan régen volt, hogy utoljára
kitehették lábukat a menedékből, hogy beszívhatták a tavasz bódító aromáját,
hogy megízlelhették a poros falakon kívüli levegőt...
- Nézzünk inkább körbe
idebent, felesleges azt a kilincset rángatnod.
***
Erika tekintetét az ajtó
alatti résen beszűrődő fénycsíkra szegezte, miközben szorosan ölelte párnáját.
Tisztán hallotta a beszélgetésfoszlányokat, majd az éles kiáltást, mely után
kétsége sem volt afelől, hogy idegenek vannak a lakásában, mégis próbálta
elhitetni magával, hogy csak képzelte, esetleg álmodta az egészet. Egészen
addig sikerült magát többé-kevésbé ebbe az tévhitbe ringatnia, míg ki nem
tárult a szobaajtó. A folyosó lámpái hátulról világították meg az alakot, aki
sűrűn pislogva igyekezett hozzászoktatni szemét a sötétséghez. Erika fél percig
némán meredt rá, majd éles sikoly tört elő ajkai közül.
- Ne! Kérlek, ne ijedj
meg, nem akarunk bántani!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése